NARDI írta:Klassz ez a Group 2-es R5, nekem is nagyon tetszik, de a legnagyobb lieblingek közé nem került be.
De erről majd később.
Nézzünk most egy újabb ütős verdát.
Na ha már máshol szóba került, és elsütöttem róla néhány képet, akkor legyen ez a következő bemutatandó modell.
1/18 OttO Mobile: Renault Clio Maxi 1995 Rallye Tour de Corse #21 Philippe Bugalski - Jean-Paul Chiaroni - 9.helyezett
Az F2 szabályainak megfelelően, 2 literes, atmoszférikus motorral szerelték, 2 kerékhajtású versenyautó volt, amit a Clio Williams nyomán fejlesztették tovább. Így született meg a Clio Maxi.
Már a műszaki adatok is igen csak tekintélyt parancsolóak voltak, 4 hengeres, 1998cc keresztben beépített, hengerenként 4 szelepes DOHC vezérlésű motor, 230 Lóerővel, elsőkerék hajtással.
Mindehhez 960 Kg. össztömeg párosult, ami igencsak szélvész gyorssá tette a kicsikét.
Nekem nagyon bejön a kis Alpinka, ellenben a Clio Maxi modellként valahogy nem. Bár az igazi autó nagy-nagy kedvencem. Az R5A-t talán azért kedvelem kicsiben is annyira, mert 1/18-ban is visszaadja a kicsit esetlen, kicsit suta, de nagyon szerethető versenyautó érzését, ötvözve a régi francia gépek utánozhatatlan hangulatával. Haveroméké az egyre több hazai versenyen feltűnő Gr.2 optikás, arany színű Gottis, kék-szürke R5AT (pontosabban most már Gr.2 R5A, a tatabányai rally előtt készültek el a felújításával - Gr.2 szívóvá átépítésével). Korábban nem igazán rajongtam a típusért, de beülve az autóba teljesen rabjává váltam. Kicsit sokkolt először a számos francia eszement megoldás (az akkor még benne lévő) turbó félig a bal első kerékjáratban elhelyezve, kipufogócső kerékjáraton belül, szívókarbi (gyárilag!) turbó előtt, azaz a turbó benzin-levegő keveréket sűrít (!), állati hosszú szívócső, vicces szerkezeti megoldások (pl lemezből préselt hátsó lengőkarok, amik kanyarban elég szépen deformálódnak

stb..., de ennek ellenére vagy pont épp ezek miatt nagyon adta az érzést.
Clio Maxiból a Ragnotti-féle változat van meg (#14, Rallye Monte-Carlo '95, Ragnotti/Thimonier). Ez a második OttO-m, szemmel láthatólag sokat fejlődött a modell minősége az első modelljükhöz (Clio Williams Ph2) képest. A Clio Maxi motorja igazi csemege, egyes paramétereiben közelíti a Formula 1-es motorok értékeit! Az alapmotor nagyon hosszú löketű (93 mm), utcai autók között igen nagy dugattyú-középsebességet eredményezve ezzel. Épp emiatt korlátozták a mérnökök a motor fordulatszámát 6500 1/min-en (közepes dugattyúsebesség ekkor 20,14 m/s). A versenyváltozat ezzel ellentétben bőven 8000 1/min felett is forgott (max teljesítményét 8400 1/min-en adta le), ekkor a dugó-középsebesség 26,04 m/s, ami vetekszik a mostani, 18000 1/min-en forgó F1-es motorok értékével! A mérnökök az alternáló tömeg csökkentésével védekeztek az iszonyatosan nagy fellépő erők ellen: teljesen áttervezték a dugattyút, aminek szinte alig hagyták meg a szoknyáját (F1-ben alkalmazott megoldás), a csapszeget közelebb vitték a dugótetőhöz és spéci, nagyon könnyű aluötvözetből készítették el. A csapszegáthelyezés miatt szükség volt új hajtórudakra is, ezek szintén egyedi darabok, aranyáron mérik/mérték őket. Meglepő, de a gyári hajtórudak is nagyon jól bírják a strapát, haverom turbósított Cliojában (nincs még lemérve, de 1/4 mérföldes ideje alapján - 11,88 s @ 197,5 km/h - bőven 300 LE és 400 Nm felett teljesít) gond nélkül üzemelnek. Az F2-es szabályok szerint a Renault Sport mérnökei a szívórendszert átépítették hengerenkénti pillangósra, ami közös szívótért és távolabb elhelyezett (Renault Trafficból

származó) légszűrőt használt. A motor így a friss levegőt a szélvédő előtti üregből szívja egy háromszög-alakú beömlőn keresztül. Lehet ilyen beömlőt manapság is kapni, potom 300 Euró áron. Az alapmotor egyébként jól tuningolható, szívómociként hengerenkénti pillangóval, megfelelő vezérműtengellyel, motorvezérlővel stb. tartósan képes akár 220 LE leadására is.
Being automotivated is not a crime.